Szövegellenőrzés

                    

Kedves Pályázók

Elnézést kérek, a hosszadalmas várakozás miatt, sajnos főként technikai okai voltak, remélhetőleg a továbbiakban nem akadályozza semmi, a könyv elkészülését.

Kérek mindenkit, hogy ellenőrizze a nevét, az alkotás címét, és a költőket hogy a versük szövegét is nézzék át, ne maradjon hiba.  Az első három helyezett kiléte még egy kicsit rejtve marad, szeretném általánosan összegezni a pályázatot, és akkor mindenre fény derül. 😊

Köszönöm Vázsonyi Judit

Sánta Péter: St Mihály

Török Nándor: Itt az idő

 

Fény Ura, üdv neked! Rég aki

óvtad a mennyet a rossztól,

kardod hősi erélye hiányzik

             a vérszínü mostból,

kétélű vasad - Ej, mire vár? -

            az öledben akárcsak

néma gitár, s Te a rab, kit a

    csend közönyébe kizártak.

Lángol a vér, a sötét gomolyog,

      ha csak ülsz eme bajban.

Szárnyaszegetten bóbiskolsz,

           veled alszik a hajlam

újra lecsapni a megtévedt

            seregekre, de végleg!

Tombolt már eleget, feldúlta

                   e Földet a néped.

 Keresztes Mária: St Mihály

 

Acél pengém fényt hasít,

sötét árnyak hullnak térdre –

Meddig áll még a világ?

Kádár-Csomor Gábor: Angyalos ház

Mecséri Ildikó: Angyalos ház

 

Búgó morajjal érkezett a reggel,

a föld éles robajjal szakadt fel.

Mint kit iszonyú láz gyötör remegve,

vacogtak a házak, sorban letérdelve.

A föld pora a felhőket ostromolva,

szállt az égbe kegyelemért sóhajtva.

Eltűntek az utcák, eltűntek a házak,

a tegnapi tervek, apró talmi vágyak.

Végtort ült a mély, nem válogatva,

testet, betont, kőszívet egybefalva.

A porködön át zöld fény derengett,

talán a van és nincs határán lehetett.

Egy ép, álló ház, reményzöld sziget,

tetején smaragdszínű burjánzó liget.

Mintha három ujjal mutatná az utat,

három erős grádics égi ladikot tart.

Az egyik csónakot éppen eloldották,

fiatal pár szeli véle felhők habját.

Ha a remény él, az életet megtartja,

az Úr égi ladikját kegyelemmel adja.

Kádár-Csomor Gábor: Ehrlich

Mecséri Ildikó: Az építőmester

Az építőmester előbb tervez,

kőre követ papíron szerkeszt.

Rajzol hófehér házfalat,

ácsol tetőt, támfalat.

Égre tár ablakot,

kanyarint lépcsőt,

ível balkont,

kilépőt.

Az építőmester tervezője

az életet adja,

hozzá a köveket,

nyersen, nem faragva.

Lélekben írt üzenetet hagyva,

hogy az édent egyszer visszaadja.

 

Lőrincz Mária Magdolna: cím nélkül

Vázsonyi Judit: Angyal a sötétben

Hótiszta angyal az éj közepén,

halovány lélek fehér-feketén.

Ölébe hullott szép mosolyát

rejti egy sápadt pillevirág.

Síma a bőre, szárnya fakó,

Földi világban átutazó.

Földi világban szárnya kereszt,

angyali lénye vonz, nem ereszt.

Szárnya kereszt e Földi sötétben,

halovány lélek a fekete térben,

hótisztasága úgy tör elő,

mindent legyűrő égi erő.

Lőrincz Mária Magdolna: cím nélkül

Vassné Szabó Ágota:  Hétköznapi Johanna

Olyan vagyok mint te. 

Kicsit sem más. Arcomon,  

testemen matat az élet, 

eltűnt az ártatlan varázs.

Nyaldosó tűzként

vesznek körül:

fájdalmak, gondok, bajok.

Kezem önkéntes gúzsba',

már nem harcolok. 

Ítél felettem a Karma.

Mindketten tudjuk, 

hogy mit rontottam el, de:

remélem választ találok,

mielőtt végképp átölel.

Lőrincz Mária Magdolna: cím nélkül

Szabó Böbe: Egy lány

elbújt, mégis megmutatta magát

egy lány ki csak egy kedves szóra várt

méltósággal viselte mindazt a terhet

mit az enciánkékek elkövettek

 

zöld szeméből hófehér könnyek

bársonyos nyakára ömlöttek

rózsaszín pipacsokba zengte dalát

egy lány ki csak egy kedves szóra várt

 

árvalány-hajába fújt a gyönge szél

a kép magáért beszél

Veit Judit: Hótakaró

Csula Emil: Odaát

 

Bűneim fölém hajolnak,

mint ahogy te szoktál,

és mint hírnökei az újnak,

elmondják, hogy nem is voltál.

Nem voltál, mint ahogy én sem.

S mint ahogyan mások halnak,

mi éltünk fagyunk csöndjében,

egyre távolabb ugyanannak

az ígéretnek valóságától,

mit ki így, ki úgy megtettünk.

De a lélek még itt honol,

hittel, hogy a halál sem választ el.

Míg e világon fonnyad testünk,

ajkad az enyémnek már nem felel.

Veit Judit: Esernyők 

Szakáli Anna: Nyári zápor

Kerget és vágtat a nyári zápor,

fergeteg hull le égi kannából.

Sok színes gomba lebben a téren,

esernyők nyílnak sorban, a kézben.

Fergeteg hull le égi kannából,

ellep, eláztat e földi mámor.

Eresz alá lép, ki ázni nem akar,

szivárvány alatt táncol a zivatar.

Sok színes gomba lebben a téren,

pocsolyatóból sáros víz fröccsen.

Nyakamba csorog, egyre locsog,

hiába az ernyő, csupa víz vagyok.

Esernyők nyílnak sorban, a kézben,

vizesen állok lenn a téren.

Mint ázott kis veréb, ha tántorog,

esernyő alól égre bámulok.

Ábrahám Béla: Híd a semmibe

Király Péter: És többé soha!

 

Többé soha, vagy csak egyszer még,

Ha majd a túlpart lehet a cél.

A hídon, amikor átkelek,

S nem fogja senki a kezemet,

Ő várjon rám féltőn és tudva,

Értünk indultam el az útra.

 

Hangtalan fogadjon ott engem,

S lelkében kösse meg a lelkem.

Onnan ne engedjen sehova,

Csak egyszer még és többé soha!

 Rózsa Iván: Híd a semmibe

Hová visz a híd?

Végtelenbe? Semmibe?

Végül megtudod…

Ábrahám Béla: Galambok a város felett

Réfi János: Galambok a város felett

A város felett, fénylő ég alatt

rója köreit egy galambcsapat.

Sebesen szállnak, hol erre-arra,

céljuk, irányuk magukban tartva.

Ezüst-kék tolluk fénnyel vegyítve,

vibrál az égen szárnyaik íve.

Maguk kedvére, csapongva szállnak,

határa nincsen égi madárnak.

Szárnysuhogásuk elvész a fülnek,

hangtalanságba belerepülnek.

Ütemre szállnak, apró csapatban,

felhők fodrába olvadnak lassan.

Tágul a tér, csak makett a város,

tizennyolc galamb egekbe szálldos.

Megvillan olykor szárnyaik íve,

árnyékuk-fényük égre vetítve.

Ábrahám Béla: Retro csendélet

Gősi Vali: Hová lett?

 

Hol van a régi tűz, a lobogás?

Hová tűntek a petróleumlámpa

angyalfényében játszó, meghitt,

családi esték, a mesék, a kacagás,

a sültkrumpli-illatú, derűs vacsorák?

Hová lett az együtt-szívdobogás,

amikor a vége-nincs téli szürkület is

mesés izgalom volt, csupa varázs,

és hol van a kályha mellől áradó,

fáradt ráncokból éledő örök-mosoly?

Hová lett a kalácsbélbe lényegült kincs,

a bölcs, arannyá érett, tiszta szó?

A kopott csésze mesél ma arról,

hogyan szólt anyám ajkáról

az a hajdanvolt, gyönyörű altató…

Sz. Mákos Margit: Őszidőben

Éles Anett: Édes délután

Pókhálóba font napfény remeg,

tócsában terpeszkedik a szél,

zörög az ősz - vén lovasszekér-,

vetkőzik a méla rengeteg.

Markomban hűvös hajnal ragyog,

majd köd bújik kabátzsebembe,

ahogy lopakodik az este,

ezüstérmék fent a csillagok.

Zizzen az ág, a bokor rezeg,

és megbújik benne az álom,

fent lebbenő pegazus szárnyon

pislognak fáradt, fénylő szemek.

Rezes lábnyom egy levél itt lent,

madártoll repked kócos széllel,

messziről andalog az éjjel,

festővásznon szétfolyik a csend.

Csilingel az erdő, megállok,

és jönnek-mennek a szép őszök,

hajamba kúsznak a sütőtök

illatú édes délutánok.

Sz. Mákos Margit: Methamorphosis

Szilasi Katalin: Átváltozás

 

Nádsusogás voltam,

pára a tó fölött,

zizzenő légy szárnya,

szétterülő, örök-

zöld ragyogás. Vagyok

égen a kék, derű is,

ború is. Leszek

föld szaga, édesen

sós-keserű rögök

közt örökös csend.

 

Nemes Zoltán 'mettor': MesErdő

Szalkai Orsolya: MesErdő

Kerestem égen,

s lám, ott lapult Isten a

bokrok tövében.

 Turóczi Levente: Ködfelhő

 

Messze eliramló, fák közt terjengő

Áthatolhatatlan, sűrű ködfelhő.

Az az egy, mi messzi átjuthat rajta,

A pásztázó, nagyhatalmú fény sarja…

Nemes Zoltán 'mettor': Főszezon előtt

Vázsonyi Judit: Partok

Ismerem ezt a csendet,

sima tükrét a víznek,

hallom, amint a levelek

fent a lombban lélegeznek.

Ülök a parton magam,

enyém a pad, a szellő,

enyém a vitorla vászna,

a madárdal a nyárelő.

S a szembe-parton épp így

talán ott ül valaki,

míg rágondolok, gondol rám,

amit most érzek, ismeri.

Szakáli Anna: Tori kapu

Veroniq: haiku

szent hely ajtaja

szellemvilágra nyílik

mindig nyitva áll

Szakáli Anna: A tó szélén

Bódai-Soós Judit: Csendváró

Alkonyon túl jár az idő,
kékre mossa a világot,
feloldva minden létező
és elképzelt közti sávot.

A tér is magába görbült,
hajlott hátára húzva már
az örök forgásba szédült
eget, s azóta csendre vár.

Mikóczy Dénes: Ős buja földön

Taktoma: Őserő

Avar közt tavasszal

Megpezsdül a világ,

Pitypangszem kacsint rád

Pajkos mosollyal.

A föld még szürke, ám

Krókuszok nyilai

Nárciszok lándzsái

Döfik át a halált.

Sarjadó zöld vetés

Vár nyárra aratást,

Virágözön kíván

Nászt, beteljesülést.

Kis csírában rejlő

Jövő, teljes élet,

Tavaszi őserő:

Kezdet és ígéret.

Mikóczy Dénes: Forrás

 Marcsek Anna Mirtill: A forrás

 

Kidobban, lüktet a forrás,

fényfürdőben kéklő ragyogás,

kövek és gyökerek között,

Földanyából gyöngyözött.

Nem ölel már a fekete csend,

színessé változott a fent,

szabad vagy, te vagy az élet,

vándor, mely visszatérhet.

Hegyek lánya szökken, fecseg,

csillám haja dúsan lebeg,

lendületes ifjúsága

belecsobban a tájba,

ezüstös medrére talál,-

útjában meghajol a nyár.

Majoros Erika: Macska az ablakban

Bánkúti Katalin: Macska az ablakban

 

Két képet látok.

Az egyik napsárga keretbe öltözött,

ömlik a fény be az ablakon,

szélben lebbenő függöny-fátyol,

megolvadnak a színek a falakon.

Fekete macska a párkányon,

mellette vázában vadvirág,

élvezi a nyüzsgő-színes karnevált.

A másik kép vakító kék-fehér,

egyetlen pont koromfekete,

ugyanaz a macska, a képen

a végtelen tenger, nincsen kerete.

A tengeren vitorlás,

hullámzó nyugalom,

a víz ezernyi kékjével

kacérkodnak a fehér habok.

Két képet látok, akkor is,

ha szemeim becsukom,

a két kép bennem él,

a macska én magam vagyok.

Póth-Vecsei Mária: Ringató

Gősi Vali: Álomtündér

Lábujjon

beoson az este…

Tündérálmodon ezüst árny szalad,

álom-csókjával mosolyt fakaszt,

s elszunnyad arcodon

a béke.

Nézlek…

S amíg az álomtündér simogat,

elfogom könnyű-varázsú mosolyodat,

és csendben feloldozásért imádkozom,

amiért e mosolyt titkon

ellopom.

Aludj…

én mosolyodat tovább álmodom…

Hajnalig őrzöm, és angyalarcodon

reggel, az első napsugártól fényesen,

hajnal-tündérek csókja vár,

velem!

Póth-Vecsei Mária: Mesterséges értelem

Pécsi Kornélia: Ő

Hangjelzés nélküli értesítés,

szememben villan,

hiába várok rád szüntelen,

egy üres csetablakban.

Mint talpamra ragadt rágógumi,

nyúlik a csend,

árnyékom ül a szoba sarkában

és néz, nem kérdezem.

Az idő most lassabban lélegzik,

porba fúlt percek egymásra dőlnek,

a kihűlt kávé elillanó gőze,

átmosta utolsó szósalátád.

Itt maradok.

Nem várok senkit, nem futok semmi után,

csak hallgatom, hogyan csattogja

egy géphang a nevem.

Póth-Vecsei Mária: Kendőzetlenül

Tóth Edit: Változás

 

Bujkáltam évekig magamban

önromboló, sötét haragban.

Kit anyja sohasem szeretett,

magában hibákat keresett.

 

Míg mások pódiumra álltak,

én hódoltam önutálkozásnak.

Önkínzástól sorvadt lelkemet,

léteddel új irányba terelted.

 

Porrá zúztad sértő önképem,

nyitottál új életet bennem,

Most itt állok erősen belül,

a világ előtt kendőzetlenül.

Lovas Katalin: Fagyos úton

Gősi Vali: Várakozás

Valahol távol

halaszthatatlanul átsejlik

a csöndragyogáson

lassan nyílik a gyöngyházfényű

kikelet

mint tágra zárt csigaház

és újjászületik vele

a szerelem

de előbb a tél jön

a fagyos-fehéren

átdideregnek még

a tiszta hajnalok

a keleti égen egy csillag

épp’ felragyog

egymáshoz terel a jászol-meleg

és oltárcsend születik

a leghosszabb éjjelen

Takácsné Tóth Márta: Őszi lugas

Pataky Tünde: Őszi lugas

 

Őszre jár, és a sok színes levél 

lehullt a földre.

Ami szép volt, lehet, 

hogy vele múlik mindörökre?

Vagy hiába táncol még 

az ágak közt a fénysugár,

Ha az égnek alján látod, 

hogy a nyárnak vége már?

Amikor cipőd talpán bújik meg 

a nedves avar,

Köd után majd mindent 

zúzmara fehér fátyla takar,

És csupasz fának ágán 

gubbaszt egy énekesmadár,

Ints búcsút a távozónak, 

az ősznek is vége már.

Takácsné Tóth Márta: Makacs élet

Éles Anett: Zárójel

Színeket festettem mindig magamnak,

felhőkre álmodtam a büszke Napot;

sziklaszirtek szélén egyensúlyozott

élet és halál, és súgták: meghalok;

de nem, nem lehet most más,

csak az élek sajognak

bőrömön, tű sziklafogak;

zárójelbe tettem, kibírom, messze

még, hogy az alkony

egy végső tüzet rak,

mert több az élet ezerszer is annál,

ahogy itt, kufár földi létben mérik!

Valami fényesebb, végtelen csoda,

nyújtózom majd, és elérek az égig!

Körmendi Rita: 1.

Kincses János: Hajnali színvarázs a titkos öbölben

Patyolat fehér párnáin ringva

üde fény-mosolyt küld a kelő nap;

eget s tenger vizét áthasítva

kies öbölbe, mint nyílvessző, csap.

Szikár, vén nyírek ívben hajolva

ág-karjaikat előre nyújtják, 

és a köves partba kapaszkodva

a vízfalat fel' – mintha ők fújnák.

Ébredezik a lagúna népe,

álmosan nyújtóznak bokrok és fák.

Hallik már bogarak cirpegése;

víz felé indul sok kagyló és rák.

Lombok sűrűjében fészkek mélyén

sok éhes csőr tátog, csacsog, csipog.

Felmelegedve langyos fény-kévén

madár sereg a víz fölött riog.

A part menti sekély medencében

– mely bölcsője békáknak, halaknak –

kis 'kőteknősök' szélednek széjjel,

és lassan 'anyjuk' után ballagnak...

Körmendi Rita: Egy csónak

Kincses János: Egy csónak

Csónak ring hűs öböl ölén

száll még emlékei körén...

Csak egy csónak; kopott bárka 

– tintakékre terül árnya.

Útra kész; bár nem ereszti 

horgony-kötél ködbe veszni...

Csak egy csónak; utas nélkül 

– sirály hangra felélénkül...

Vár kikötve idő foglya,

elemekkel még dacolva...

Csak egy csónak; útra készen

– hogy átkeljen minden vészen.

Csak egy csónak; emlékekkel

megrakodva s új tervekkel...

Csak egy elszánt, bátor hajós'...

– s ami álom, lesz majd valós.

Tóth Tünde: Bor, szőlő sajtokkal

Böröczki Mihály: TERÍTÉK

 

Damasztba takarva szó,

ital és ennivaló,

késre vár a sajtszelet,

a világ szép és kerek.

   

       Vágvölgyi Istvánné: Két haiku

 

 

Pompás teríték.

Szívek találkozója,

boldog együttlét.

 

.

Bor, szőlő sajttal...

        Halvány távoli emlék,

        szívnek ajándék.

Kotaszek Hedvig: Ezüst hajnal

Taktoma: Ezüst hajnal

Világ sebére

Ezüst hangú madárdal

Terít gyolcsleplet.

Turcsány Edina 5

Szabó Böbe: Anyám muskátlijai

Anyám muskátlijai mindig 

hatalmasra nőttek,

talán, mert nagyon szerette őket.

Lecsipkedte a hervadt virágot,

így teremtett virágos világot.

 

Keze nyomán szépült a kert,

így lettem én is kiművelt a gazok, 

hasznosak és dísznövények terén,  

mint bádogvödörben 

egy virágköltemény.

Turcsány Edina: 2

Szalkai Orsolya: Őszi

Levelek. Könnyek.

Elengedhetetlenül

hullnak alá mind.

Király Mandi: Darvak

Vassné Szabó Ágota: Darvak

Estefelé, a pamacsos szürke égen

ék alakban szálló darvak

krúgatása veri el a csendet,

ahogy az alvóhelyükre mennek.

Kezed ágasába bújva, 

ha megpihen kezem,

az elpazarolt évekre emlékezem.

Rájuk rakódott a kor, dongáinkon

kéreggé változott a por,

de alatta rejtve értünk,

mint hordóban a bor.

Az életünk dióhalom.

Csonthéja feltörve az asztalon.

Bőrünk, mint komódon az  almahéj, 

ráncaiban nyári még a szenvedély.

Estefelé, a pamacsos szürke égen

ék alakban szálló darvak

krúgatása veri el a csendet,

ahogy az alvóhelyükre mennek.

Vágvölgyi Attila: Ahogy a szellő áthalad

Óbis Hajnalka: Ahogy a szellő áthalad

Valami nyugtalanság

és változás van az ég alatt,

ahogy a fűszálak oldalra hajlanak,

ahogy lehullik az ágról

egy elszáradt fehér virág,

ahogy a macska által letaposott

ibolya újra megrázza magát,

ahogy egy száraz levél

a szél hátán kissé arrébb kerül,

ahogy a langyos levegő színe

napfénnyel derül,

ahogy a pókhálón hintázik az idő,

valami nyugtalanság

valami változás jő.

Vágvölgyi Attila: A szellőléptű lány

 

Pataky Tünde: Jelenés

 

Szárnyától libbent,

vagy talán szellőtől szállt

át a kert felett.

Bódai-Soós Judit: Érintenélek

Mögém lopódzott árnyék ölel;
karjában sóhajjá válok,
s vágyat olt belém,
szorít,
amint
szívemben rád találok.
Érintenélek,
de tompa ujjaimmal
reményem harmatfátyolát
átszakítva
a semmit markolom.
Hiába küldted hozzám ölelésed árnyát,
én csupán fagyos hiányodat tapinthatom.

Vágvölgyi Attila: Önarckép mentalevél illatával

Óbis Hajnalka: Önarckép mentalevéllel

A nyitva felejtett ablakon egy görbe vonal kezemből

kiszállt az almafára

ott pihen a félig korhadt mégis virágzó ágakon

egy tökéletes ecsetvonás.

Homlokom mögött háttér a nyári rét

bükkfaerdős reggeli áhítat,

szememben egy csillogó hátú fekete bogárra rácsodálkozás,

fülemben idegen világok félig megértett dallama

- fölrepedt maghéjú száraz világ-

Avarban lelt üres csigaház vagy frissen tépett menta illatán

tűnődöm - vajon milyen illatú az örök jelen?-

kószálok, üldögélek, teázom

és mélyeket lélegzem az alvás eszméletvesztéseiben.

Vágvölgyi Attila: Tojás-dal

Bódai-Soós Judit: Csak adni kérek

Ne tégy mást, csak várj rám,

s ha vársz: megérkezem.

Nem kell pompa, márvány,

elég a csend nekem.

Szólj hozzám e csenddel

és hallgasd sóhajom,

érints meg szemeddel,

s ne fogd le két karom…

Nyiss rést lelked mélyén,

melyen át beférek,

- nem várok semmit én -

csak adni kérek.

Jeles Teréz: Április

Mecséri Éva: Árad

 

A nap aranyával

festette a tájat,

virágot, nádat,

száz csodákat.  

 

Teremtőtől kaptam,

szívemben is árad.

Jeles Teréz: Havas bükk

Bikfalvi Balázs: Bíbor Levél

Bíbor levél hull a fáról,

Elszólít a messzi távol.

Egyszer minden útra kél.

Emlékeim szállnak széjjel

Szerte szórva szürke széllel,

Történetem véget ér.

Jakab Anikó: Tanyavilág

Turóczi Levente: Faluhelyen

 

Páratlan; s nyugodt.

Fennkölt és csendes: idill.

Falusi tanya…

Gubcsi Anikó: Tanyavilág

 

Szegény emberek palotája

Egy hely bölcsőtől a sírunkig

Nemzedékek hű tanyavilága

Fényes életív a földtől az égig

Jakab Anikó: Táncoló pipacsok

Barti Teréz: haiku

Pirosítotok

Most feltűnőek vagytok,

de meddig éltek?

 Szilasi Katalin: Haiku

Piros pipacsok

Derékon kapja őket

a csintalan szél.

Zsatkovics Edit: Táncoló pipacsok

Szirmok varázsa bódít

vércsepp-pontok mezőn

buja, kihívó skarlátvörös 

pipacs dalol napfény köszöntőt

Puritán pipacs

piroslik parázslik

tűzvirág szoknyája

pajzán parázna

Hídvégi Andrea: Főnix

Zsatkovics Edit: Főnix 

tűzmadár anya 

táltosfiát siratja

Napisten nászán

Fényben hunyorgok

Zarándoklatra készül

Bús főnixtestem 

Csillámló szikra

vakító napkitörés 

főnix nem fázik 

Szülj újra hamuból

arany-vörös halhatatlanság 

nincs átok, kárhozat

új élet hív halotti máglyán 

Hídvégi Andrea: Búcsú

Király Péter: Emlék

Leszel majd könnycsepp,
mi lepereg arcomon,
Leszel majd tőr a szívemben,
leszel a fájdalom.

Leszel majd glória,
fénylesz felettem,
Leszel majd bűn,
mit veled elkövettem.

Leszel majd pillanat,
amikor megszülettem,
Leszel majd pár év,
amíg élhettem.

Leszel majd édes,
szép emlék nekem,
Leszel majd a minden,
amit elvesztettem.

Vágvölgyi Istvánné: Az ősz árnyalatai

Magyar Tímea: Az ősz árnyalatai

 

Az ősz lassan jön.

Lágy ajkán először játékos szellő,

de mire észbekapnánk,

hideg szélvihar a szó.

 

Az ősz olyan, mint

a fal repedésein bekúszó hideg,

a redőny résein beszűrődő napfény,

a konyhából bekúszó kellemes illat.

 

Az ősz olyan, mint

a homokórán átfolyó homok.

Lassan pergeti színeit a fákra, majd

kényszeríti a színes pompát avarnak.

 

Az ősz lassan jön.

Lopakodva rendezi át a tájat,

s mire észrevesszük, hogy itt van

a tél jön lassan.

Vágvölgyi Istvánné: Az öreg kínai

Vázsonyi Judit: Az öreg kínai

Szemeddel keresel,

elméd nem fogja fel,

ember ez, vagy hely?

Van, mit nem nézni,

de látni kell.

Öregnél öregebb,

elmúlás helyett,

a Heng-hegybe 

véste magát

Lin Csi apát.

Vágvölgyi Istvánné: Keleti táj

Vágvölgyi Istvánné:

Felszáll a pára

Szikrázó napra várva

Élet ébredez.

 Nyőgéri Tünde: Ébred a táj

 

Aranyhal szárnyon 

lépdel a hajnal. Árnya

nesztelen lebeg.

Bartók Andrásné Gyöngyvér: Szép új világ

Szakáli Anna: Szép Újvilág

 

A Semmi már nem olyan,

A Semmi, már nem ugyanúgy;

feledés homályába tuszkol

a Minden, a pénz hatalma

ész nélkül lubickol.

Önmagát sem ismeri a félsz,

teremteni akar, de ami lesz,

csak spórákkal tenyésző penész.

A jólét, panasz és ármány,

őrt akar állni az idő kapuján,

de amíg a Föld forog,

a múló idő vele tántorog

– s ha verik, magjáig szétverik –,

istent verejtékező atom-ionok.

Bartók Andrásné Gyöngyvér: Vizek angyala

Kovács Balázs: Vizek angyala

 

Tóban látom őt ragyogni

Vékony arcán hullám dalol

Gyöngy szemének párja nincsen

Ajka lágy csókra termett

 

Szőke fürtök mindenfelé

Mégsem ázik, nedves nem lesz

Az egész lénye oly éteri

A tükör sem mutatna szebbet

Bartók Andrásné Gyöngyvér: A szerelem vak

Fekete Gergő: Szemhéj alatti topográfia

Még nem értem a vonalaid,

csak sejtem benned a verset.

Rád véstek pár hanyag rímpépet,

mert lelket nem láttak, csak testet.

A meztelenség nem kitárulkozás,

csak a szándékok feltárása,

ami nem azt kérdezi: „Kívánsz?”,

hanem hogy maradsz-e még utána.

Engem akarsz, vagy a vonalaim?

- kérdezi a kontúr mögül.

Közel húzom - nézd a pupilláim,

s a szája remegése felgörbül.

Ne aggódj, drágám,

te, fejembe ágyazott sziluett,

miattad igazán látok végre.

Mellettem alakod szabad lehet -

te víz vagy, én a meder széle.

Bartók Andrásné Gyöngyvér: Csillagközi vendég

 Szakáli Anna: Csillagközi vendég

csillagközi vendég

messze kalandoztál

a Föld súlya sárba nyom

könnyű suhanású tested

gravitációs örvénybe zuhan

áttetsző létezésed tagadják

hazudnak maguknak

aranyból aranyborjút

s nézd az embert

bűnéből nem tanul

feledni felebarátot

magára zár páncélt

szorító lélekabroncsot

s elfordul a nyomorulttól

kevés a Lót, sok a farizeus

keress egy boldog bolygót

szállj tovább, huss

Székely-Pajor Izabella: Gyömrői tavasz

Vaskó Ági: Tavasz…

 

...ahogy riant a téli jég,

tavaszt remélt a büszkeség.

A fák hegyén remény fakadt,

rózsásarcú-virágmalaszt.

Esőt remél a földkabát,

cirógató, anyásdadát.

Pacsirta száll, imát csacsog,

kacér a fény, csodát ragyog.

Marcsek Anna Mirtill: Gyömrői tavasz

 

Az úton senki se jár,

csak a tavasz vonult be,

arcán rózsaszín mosollyal,

és nyomot hagyott minden fán,

megannyi életörömöt,

rügyekből kipattanó szint,

illatot áradó pompát,-

bódultan hömpölygött

felettem, mellettem ott

az úton, ahol senki,-

csak a belém költözött

boldog lélekvirágok.

 

Székely-Pajor Izabella: A Balaton nyugalma

Schilli Tímea: Szerelem híján

Pirosló és kéklő ma az égbolt,

szívem szerelmes

olyan de olyan rég volt!

Kik szerettek, messze már,

ki keres, még nem talál.

Két világ közt, álmosul,

pirkad-e vagy alkonyul?

Pirosló és kéklő ma az égbolt,

szívem szerelmes

olyan de olyan rég volt…

Molinaro Molnár Péter: Lent a folyó mellett

Schilli Tímea: Festészet mint líra

ecsetvonások betűk testvérei

kontúr, szín, lendület, érzés,

apró foltok és görbületek

születnek s halnak halovány vásznon

– akár tinta a tollban

oly közelről kutatom az igazságot

orromba tolakszik a festék illata

mihelyst hátrálok, a betűk szavakká

a szavak szöveggé, szövegek

verssé, végtére is képpé válnak

Molinaro Molnár Péter: Körös

B Mihály Csilla: Körös

Ha volna még a csendre jobb szó,

itt megtalálnám, azt hiszem,

amíg a fény hajának omló

csodája ring a kék vízen.

 

Úgy ring, a partra gyöngyöt morzsál, 

gurítják fáradt tegnapok,

felhők mögül napunk, a boglár,

szelíd mosollyal ráragyog.

 

Szélként fölötte átsuhogva

a lélek reszket is talán,

nyugalmat ont a zöldek csokra

a Körös lankás árnyasán.

 

Amint leszáll az esti pára,

magába zár gomoly lilája.

Molinaro Molnár Péter: Téli fények 2

B Mihály Csilla: Jégmezei hozsánna

Szél süvít a jégmezőkön,

morcosan harap,

zord hevével nem vesződöm,

nem hagyom, e rém legyőzzön,

fortyogó harag

sincs ma bennem, jó a lelkem,

lángoló, szelíd,

tűzvirágok csokra serken

véd a télnek pokla ellen,

ég felé repít

régi álmom fénycsodája, 

fürge hit-fogat,

marja jég és szél dobálja,

ám a vészben kélt hozsánna

lángja nem lohad.

Marcsek Anna Mirtill: Téli fények

meztelen fákon

csókol a hajnali fény

lelket melenget

Lukács Judit: A lélek dala

Kincses János: A lélek dala 

 

A tiszta, romlatlan, egyszerű lélek  

már puszta létével magához vonz 

minden ártatlant, igazat és szépet. 

 

Ösztönösen odahúzódnak ahhoz,  

ki ért a nyelvükön, és velük érez; 

szívvel szól növényekhez, állatokhoz. 

 

Finom ujjai ha húrokhoz érnek, 

közelebb hajolnak susogó lombok, 

hol bús madárka holt párjára réved. 

 

Bájos dalnok ajkáról csengő hangok 

hullnak élettelen madár testére 

- fakasztanak szívében rózsabokrot. 

Lukács Judit: Hol a hazám

Éles Anett: Édesanyám, hol a hazám?

Álmaimban messze járnék,

úgy, ahogy egy sötét árnyék,

ne is lásson engem senki,

de jó volna visszamenni!

Bömböl az ég, fegyver tombol,

üvölt a föld mély torokból,

széthullott, mi emberré tett,

mondd, a gyermek, ő mit vétett?

Hős fivérem, hős az apám,

vérrel védik meg a hazám,

mintha jeges eső lenne,

anyám könnye hull fejemre.

Ma álmomban messze jártam,

újra otthon, szép hazámban.

Nem szakadt az égből átok,

mezőn nyíltak szép virágok.

Jött egy angyal, megüzente:

itt a hazám a szívembe,

sose másként nem is látnám,

csillagfényes béke szállt rám.

Lukács Judit: Magányos csónak

Bánkúti Katalin: Magányos csónak

Magányod néma,

küzdelmed rejtett

az élet háborgó, őrült,

színes tengerén,

ha melléd is csapódnak

páran, nem enyhül

az egyedüllét.

A hullámok hol ölelnek,

hol csapkodnak szüntelen,

keserű sikolyod

elnyeli a végtelen.

Lent végzed majd

a mély rejtekén,

de hangodat egyszer hallja

majd egy kisgyerek,

füléhez emel egy kagylót,

s a szíve megremeg.

Vargyas Rozália: haiku

Süllyedő sajka

leskelő veszélyek közt

révbe nem érhet.

Lukács Judit: Virágba borulva

Vaskó Ági: lángvirág

 

itt van a nyár

láng a határ

pipacs lobban

édes a bók

mézes a csók

két karodban.

lobban a vágy

rét ma az ágy

tűzben égünk

vadtátikák

s ezer virág

halt meg értünk.