HABOS KÁVÉ

( Lőrincz Mária Magdolna azonos című festménye elé )

Egy habos kávé
Ma erre még telt nekem.
Itt áll az asztalon - de csak bambulok - és nem mozdul kezem
A hab alatt elhűl a barna lé,
S a csésze aljára is biztosan kiült már a zacc,
Emlékezem, és felrémlik múltamból egy-egy számomra kedves arc.
Akiket szerettem, akiket elnyeltek már a tegnapok,
Tudják-e ők vajon, hogy én, én még itt vagyok?!

SÉTA A PARKBAN

( Láng Ernesztin Életportré című festménye elé )

Ma is, ahogy minden reggel átsétál a parkon,
Egyedül járja be a megszokott utat,
Meg-megpihen olykor egy ismerős fa mellett,
Ilyenkor - emlékek között kutat.

Korábban kettesben mentek ki a parkba,
Együtt andalogtak végig sok nyarat,
Ám párja eltávozott, még tavaly a télen,
De ma is találkoznak - ott, a fák alatt.

Lami Lakos Györgyi Kérj és megadatik c képe

Csak nézz rám

Csak nézz rám, és taníts meg kérni,
Mert megadtál mindent,
Amit eddig kértem: életet annak, 
Kinek kín volt az élet,
S feloldozásként adtad a halált.
Megváltani magam, kértem én szerelmet,
Adtál hát kötést, szívembe szolgaságot,
Lehet-e az, hogy a vágyott
A kárhozat maga?!
Taníts meg kérni, hogy ne kérjek!
Csak nézz rám tisztító tekinteteddel! 

Miért?

Mért fúj a szél,
A harmat miért nedves,
Mért sárgul meg a fű, ha jő az ősz?
Mért fáj a szív,
Ha távol van a Kedves,
Mért űz a vágy, hogy újra lássam Őt?

Ábrahám Béla: Repülni 4.


Rabló szél

Szélből font ostor
csapkodta a testem
elvadult, kóbor
szél-ütközetben.

Fejem, ha ráztam
arcomra fagyott
a vizesen tapadt
körbefont bozont.

Kolosszális nemet
vallott a lélek,
Lent és Fent keringett.
Archimédeszileg.

Tetszést aratott
bennem a nemlét:
- Cserélnék hangot!
- Tollat egy szívért!

Szél fosztogatja
gubancolt hajam,
tudatom tudja
lelkem sem maradt

Vesztl Miklós: Cyberiáda


 Cyber lepke

Kifosztott cyber lepke
energiát pazarol,
hogy eredeti szépsége
s a dolgok megformálása valahol
közelítse a régi, édes realitást.

Ki könnyítést várt,
de cipel egy újabb tonnát,
könnyen lehet még jelentéktelen.
A lézerrel megtámadt térben
megváltozott a szélirány,
és az elködösített léghullámokban
zuhanásból tárul a táj.
Ember nevű zsibbadt szörnyeteg
csap le rá.
Új kor, új hajnal, új föld, új pokol.
És egy illúziómentes: igen.

Fekete Anna: Tulipán


Tulipán

Fény űzte, szél szirmait sodorta,
biztos tudással a mélység benne ring,
- bárcsak harang lehetne, hangpatak!
Más nem hiányzik, ennyi csak!
*

Tulipán II.

Fény követelte a kelyhét,
barka sárga havától gyúlva porozta magát.
Fák neszeltek ijedten, ha lebbent,
jaj, csak el ne törjön a szál!