HABOS KÁVÉ

( Lőrincz Mária Magdolna azonos című festménye elé )

Egy habos kávé
Ma erre még telt nekem.
Itt áll az asztalon - de csak bambulok - és nem mozdul kezem
A hab alatt elhűl a barna lé,
S a csésze aljára is biztosan kiült már a zacc,
Emlékezem, és felrémlik múltamból egy-egy számomra kedves arc.
Akiket szerettem, akiket elnyeltek már a tegnapok,
Tudják-e ők vajon, hogy én, én még itt vagyok?!

SÉTA A PARKBAN

( Láng Ernesztin Életportré című festménye elé )

Ma is, ahogy minden reggel átsétál a parkon,
Egyedül járja be a megszokott utat,
Meg-megpihen olykor egy ismerős fa mellett,
Ilyenkor - emlékek között kutat.

Korábban kettesben mentek ki a parkba,
Együtt andalogtak végig sok nyarat,
Ám párja eltávozott, még tavaly a télen,
De ma is találkoznak - ott, a fák alatt.

Lami Lakos Györgyi Kérj és megadatik c képe

Csak nézz rám

Csak nézz rám, és taníts meg kérni,
Mert megadtál mindent,
Amit eddig kértem: életet annak, 
Kinek kín volt az élet,
S feloldozásként adtad a halált.
Megváltani magam, kértem én szerelmet,
Adtál hát kötést, szívembe szolgaságot,
Lehet-e az, hogy a vágyott
A kárhozat maga?!
Taníts meg kérni, hogy ne kérjek!
Csak nézz rám tisztító tekinteteddel! 

Miért?

Mért fúj a szél,
A harmat miért nedves,
Mért sárgul meg a fű, ha jő az ősz?
Mért fáj a szív,
Ha távol van a Kedves,
Mért űz a vágy, hogy újra lássam Őt?

Ábrahám Béla: Repülni 4.


Rabló szél

Szélből font ostor
csapkodta a testem
elvadult, kóbor
szél-ütközetben.

Fejem, ha ráztam
arcomra fagyott
a vizesen tapadt
körbefont bozont.

Kolosszális nemet
vallott a lélek,
Lent és Fent keringett.
Archimédeszileg.

Tetszést aratott
bennem a nemlét:
- Cserélnék hangot!
- Tollat egy szívért!

Szél fosztogatja
gubancolt hajam,
tudatom tudja
lelkem sem maradt

Vesztl Miklós: Cyberiáda


 Cyber lepke

Kifosztott cyber lepke
energiát pazarol,
hogy eredeti szépsége
s a dolgok megformálása valahol
közelítse a régi, édes realitást.

Ki könnyítést várt,
de cipel egy újabb tonnát,
könnyen lehet még jelentéktelen.
A lézerrel megtámadt térben
megváltozott a szélirány,
és az elködösített léghullámokban
zuhanásból tárul a táj.
Ember nevű zsibbadt szörnyeteg
csap le rá.
Új kor, új hajnal, új föld, új pokol.
És egy illúziómentes: igen.

Fekete Anna: Tulipán


Tulipán

Fény űzte, szél szirmait sodorta,
biztos tudással a mélység benne ring,
- bárcsak harang lehetne, hangpatak!
Más nem hiányzik, ennyi csak!
*

Tulipán II.

Fény követelte a kelyhét,
barka sárga havától gyúlva porozta magát.
Fák neszeltek ijedten, ha lebbent,
jaj, csak el ne törjön a szál!

Jávorka Csaba: A barokk győzelme a gótika felett


Sajnálkozó madarak

Nyár aludt a futó fák alatt,
madarak árnya felszelte őket,
megbabonázva repültek haza:
vörös örvényben felnyíltak a földi évek.

Tűzeső, izzás, fellobbanás,
fokozni mindent oly emberi,
csupaszon dobognak a szív műtőasztalán,
majd veríték -párnákból kelnek ki.

Láng Ernesztin: Születés


Születés 1.

A véges idő távlatában is
jönnek, jönnek, áradnak a Tér mélyéből
a ránkszabadított barbárok,
kik gigantikus meséken növekednek,
majd szatírákban és engedetlenségben
bántják meg az Egyetlen Apát,
a Búcsúzó Tekintetű Anyákat,
s mint kócbabára úgy néznek az ősökre
a boncasztal ravatalán.
Aztán jönnek, újabbak jönnek a Tér mélyéből...


Születés 2.

A világ első és utolsó szoknyáját
lába közé csapta, leguggolt,
így pihent az idő főhadiszállásán,
míg száradtak a vályoghalmazok
Dolgozott a sejtek felgyorsulásáig,
munkaköre árvaságában még láttam.
Hulló szirmú szépség nemtelenségéig
jutott önmagával összefogva, párban.
A Zagyva árteréből elfogyott a sár,
s az agyonhajszolt teljesítményű ház
kiadta összes szellemképeit.
Azokból méhe pompájában voltam egy,
ki vele együtt sejtszinten éhezett.
Ma is így szeretem, ama éhség szerint!


Születés 3.

Játszottam az anyámmal úgy,
hogy mámorító örömben aki bújt,
aki nem, eltávolodtam, visszamentem,
takart szemmel megtaláltam, elvesztettem,
- ki gondolta volna, hogy ő is
romlandó sejtekből áll?

A gyermek sűrű léthiányában vártam az apám.
Már a kapuból sokféle nevemen becézve értem kiált.
S én úgy ugrok titokzatos komplexusomra,
mint imádatos menyegzőn a szomjas poharat koccintva.
- Ki gondolta volna, hogy hátrál,
elnyűtt lesz és agyvérzést kap a király?


Születés

Milyen hosszú a dráma, színe-fonákja,
oda-vissza, ifjúság és holttest között.
A köldökzsinór koszorúja üres, néma
a lenni nem lenni genezise fölött.

Ott kezdődött a magány. Az elhagyások.
Kik egyek voltak genetikus hiszekegyben,
gondolatonként távolodtak zsoltárok,
autonómiák kéjére esküdve.

Ott kezdődtek a nekrológ gondolatok.
A letörlesztések életfogytiglanig.
Ég veled! Az elfelhősödött angyalok

ámene volt ez, spermától a sírhantig.
S már ott jóslat volt az utolsó hívás képe
a babatakaróval feltörölt vérben

Fekete Anna: Vadkacsák

Őszi nádas

Homályos reggelek
után haltam el
a csüggedő nyárral,
vadízű széllel
ijesztett rám a nádas.

A kardok csörögve
merültek fel, vágva.
Kacsáktól felvert
permet hull a
száraz palettára.

Lőrinc Mária Magdolna: Golgota

A Másik

Isten ott sóhajtozik, vágyakozik
a Mély-Én prospektusait bújva,
valami szépséget keres,
de csak munkásszállót és sötétség
torkában száraz zokogást talál, - és annak is örül.
Én pedig a Találkozás feltámadására várok,
életem egésze összpontosul majd
abban az érzékelésben.
Isten nem ért a földi dolgokhoz, mint egyetlen
hogyan is érthetné meg a másik Egyetlent,
a másik Rátalálást?

Harcos II.

Belső harcokból megtérve
majd megtudod mit érzel!
Én rejtelmes izzást éreztem
... a program végéig, s zárt egészben
a világmindenség, - ezt mondhatom.
Most lefuthat utolsó algoritmusom.

Belső harcokból megtérve
lettem hideg arctalanná,
őrzi a molekuláris lánc
önéletrajzomat. Egyetlen gyenge hullámra
is zengő, élő, aktív jeleket üzentem,
küldetésem szerint az emberi bánat okát kerestem.

Belső harcokból megtérve
imaginárius számok, drága erők
emelik lábam, még ma eljutok a hajónaplóig:
"...az emberek lénye ártalmas,
jövőjük helyén ott a napfogyatkozás,
bánat, szenvedés..." aláírás:- - -

Faktor

          

                           Lőrincz Mária Magdolna festménye

                                

              *

            Faktor

              (fordított kép)

                                              

 

Az elme mélyén gomolygó szivárvány, amolyan régvolt
         homályú csillagköd hív elő a távoli világok
               halovány sejtelméből, az angyalok
                    korából. Kölyköd vagy talán
                        tenmagad vagy az, kit
                              még elkerül az
                                   ármány.
                                    Bűnök
                                     még
                                   nem kar
                            colják arcodba ké
                       retlen nyomaikat. A sze
                  lídek vánkosán várod, hogy jöj
              jön a megrajzolt remény. Nem tudhat
        tad Isten és ördög majd mi végre ríkat, mivel
     büntet, mivel áld, könnyű utad lesz vagy kemény ?

Fordított kép

Mária Magdolna Lőrincz:  Emlékkép

70x50cm zsákvászon ,olaj



*

Fordított kép +

Amit az évgyűrűkből mutat az elmetszett
törzs, a hosszas betekintés, látva láthat torz
vonásokat, tékozolt éveket. Nem tetszett,
s fizetség, a szépség talált aranya, amit elorz
holmi tivornyakirály, oly semmit érő. Mord
gondolat. A kín horzsolásai. Erodált
emlékű esztendők. Bánatos gitárakkord
foszladékok. A savmarta arcod eltalált.

Habos kávé



Mária Magdolna Lőrincz

Haboskávé......200cmx130cm részlet olaj ,zsákvászon

 

*



...ahogy apu leszokott az égbedobálásomról úgy éreztem, fáj ez az elvonás. anyu aztán nem sokára rám mondta az áment: mostantól már vigyázkodjak, mert babám lehet, ha csak rám néz is valaki. a mi fajtánk már csak ilyen. aztán a konzervgyár elhozta nekem az igazit. művezető volt, erős is, magas is, akart is. a két lányom rá hasonlít. de ő nem dobálta őket az égbe, pedig az jár minden lánynak. végül már rám se bagózott. külön vagyunk. a lányok nagyok, én meg csak várok. várom, hogy hátha kellenék még. de hát kinek? meg hol? meg minek…?

Fordított kép



Jávorka Csaba: Erdőgótika
(Akril-olaj, vászon, 60x80 cm)



*

Fordított kép

A buján bozontos őserdődre zummol a gép,

s az árnyak alatt feltárul egy tirke-tarka kép.

A káprázat színes tufáit mutatja a táj,

Szivárvány-tükrű kövek, ámulva nyílik a száj.

A selymes mohák keretezte bársonyos szövet

elenged, s a kábult szembogár fehér fényt  követ,

és lám, a teremtés küszöbén vérérfeszület

fogad, hol fájó útjáról tér majd meg a szület.

Ámor íjja pendülj hát, és lődd ki azt a nyilat!

Jöjj át szülemény, kapud lesz e megváltó nyillat!

Idő - zavar

Gyöngyvér Bartók Andrásn:  Feljövök érted a síri világból...

*

Idő-zavar

A tér közepén a bitófa megnyikkan,
kőrben a népek lihegve sietnek
nem tudja senki mi az, hogy hittan,
vakkirály már minden eretnek
bronz kötelén pendül az emlék,
vérbe borulva mind a tekintet
bábjátékos húzza zsinórját, s roppan a kellék,
ősi porokból készül a hintet…

Március 15. Sima István verse, Kép: Bartókné Gyöngyvér

Ma ünneplőbe öltözik a szív
Ma kokárda díszlik a kabátokon
A tavasz ma emlékezni hív
A hősökre, kik éltek egykoron

Jöjjön hát mind, kit hevít
A nemzetféltő büszke öntudat
Kit magyarsága lelkesít
Járja végig velünk az utat!

Mert a harc, mit vívtak eleink bevégezetlen,
S örökül maradt reánk
Folytatni bátor tetteik,
Hogy független és szabad legyen Hazánk!

kár ó katonák

zaklatott szállásotok

nem vonz;  elragad

szennyes az alja az égnek

szél-ének s vízcsend sajog.