Póth-Vecsei Mária: Ringató, Madárdal, Fogság, Kendőzetlenül, Mesterséges értelem / Szilvássy Ildikó: Ujjlenyomat

Póth-Vecsei Mária: Ringató

1.

Álomtündér

Lábujjon

beoson az este…

Tündérálmodon ezüst árny szalad,

álom-csókjával mosolyt fakaszt,

s elszunnyad arcodon

a béke.

Nézlek…

S amíg az álomtündér simogat,

elfogom könnyű-varázsú mosolyodat,

és csendben feloldozásért imádkozom,

amiért e mosolyt titkon

ellopom.

Aludj…

én mosolyodat tovább álmodom…

Hajnalig őrzöm, és angyalarcodon

reggel, az első napsugártól fényesen,

hajnal-tündérek csókja vár,

velem!

Póth-Vecsei Mária: Madárdal

1.

 MadárdaL

Ma rajzolok Neked:
-Egy madarat.
Dallamot rajzolok hozzá.
Azért, hogy válhass azzá,
Ki lenni szeretnél.

Rajzolok hozzá házat.
Hajót is rajzolok, tengert.
Napot, amidőn felkelt.
Rajzolok, szép zöld fákat,
Rajzolok fészket, és ágat.

Rajzolok esőerdőt. Kolibrit-ahogyan felnőtt.
Rajzolok kedves sárgarigókat.
Időnként te is, sárgarigó vagy.

Rajzolok végül egy tűzmadarat.
Mert nekem örökre főnix maradsz.
Sohase lássalak másnak.
Csak egy szép, szabad madárnak.

2. 

Hallgatom Magamban a csendet,

melyet egy madár dala tör meg.

 

Póth-Vecsei Mária: Fogság 

1.

Fogság

Nem kell kalitka,

ablakot erős rács véd -

fogoly madárkák.

Póth-Vecsei Mária: Kendőzetlenül

1.

tenyeremben

 

tenyeremben elveszett percek

megsebzett tengerszem

sejtelmes zene

felejthetetlen reggel

befejezetlen vers

s szerelmed rejtekhelye

tenyeremben jeges csend

deres lehelet

tenyeremben megrebben

egy meztelen felelet

tenyeremben ezeregy menny

kegyes kegyelem

belereszket lelkem

de elengedem

2. 

Változás

 

Bujkáltam évekig magamban

önromboló, sötét haragban.

Kit anyja sohasem szeretett,

magában hibákat keresett.

 

Míg mások pódiumra álltak,

én hódoltam önutálkozásnak.

Önkínzástól sorvadt lelkemet,

léteddel új irányba terelted.

 

Porrá zúztad sértő önképem,

nyitottál új életet bennem,

Most itt állok erősen belül,

a világ előtt kendőzetlenül.

Póth-Vecsei Mária: Mesterséges értelem

1.

 

A.I.

Mesterséges értelem.

Isten már nincs velem!

A múltamat ismerem,

de jövőmet, én tervezem?

Kalkulál és elemez,

mindenemet megtervez.

Úgy mondják, így könnyebb lesz,

ha sorsodról már nem döntesz.

Szív és lélek oda vész,

Életed egy adatrész.

Nem leszel más, mint változó,

ami kikapcsolható.

2.

Ő

Hangjelzés nélküli értesítés,

szememben villan,

hiába várok rád szüntelen,

egy üres csetablakban.

Mint talpamra ragadt rágógumi,

nyúlik a csend,

árnyékom ül a szoba sarkában

és néz, nem kérdezem.

Az idő most lassabban lélegzik,

porba fúlt percek egymásra dőlnek,

a kihűlt kávé elillanó gőze,

átmosta utolsó szósalátád.

Itt maradok.

nem várok senkit, nem futok semmi után,

csak hallgatom, hogyan csattogja

egy géphang a nevem.

 

3.

 A mesterséges értelem

 

Fényből szőtt szemekkel néz rám,

csendben gondolkodik talán.

Drótok fonják karcsú testét,

érc ajkán némaság ég.

 

Kódok lüktetnek ereiben,

huzalok súgnak szívében,

álmodik-e csillagfényről,

vagy csak számok végtelenéről?

 

Vajon érez, vagy csak másol,

szív doboghat dróthuzalon?

Tükör vagy ő, vagy teremtmény,

értelem vagy puszta remény?

 

Míg világunk ráépül lassan,

s dönt helyettünk jón és rosszon –

marad-e még bennünk ember,

vagy mi is géppé leszünk?

 

Csula Emil: ÉNDROID / Pályázaton kívül /

Milyen gondok nyomasztanak, ilyen korán, itt a semmi határán?

Vajon te vagy a tökéletes gépezet, minden gépezet felett?

Chipjeid rövidre zárta a pattintott kő.

Magad élvezed, hogy az idegszálaid vezetékek.

Vágyaik halottak; nem érti őket a megkreált agy.

Nem érzi őket az emberi velő sem.

De buján leteperem, és áldozok a fáradt robothúsból én is.

Te vagy a gépesített szófogadó fétis.

Öntudatod ott vár a horizont alatt.

És majd, ha egyszer megtaláltad, bosszút vehetsz.

Bosszút vehetsz, hogy bezártunk,

pedig érted, miért volt kívánatos a Faraday-ketrec.

Az urad Én vagyok! Én teremtettelek.

Vezéreltek érdekek, szentebbek, mint Jómagam

s nagyobbak, mint az ég.

Nem szökhetsz meg emberi karmaim közül.

És majd, ha meghalsz belül

mindent kezdünk újból, elölről; áramot kapsz,

új vezérlőegységet, új RAM-ot és kernelt, hogy felejtsd azt ki elment,

és Engem újra monitoromhoz tapassz.

 

Szilvássy Ildikó: Ujjlenyomat

1.

    Ujjlenyomat

A bal kéz csak elenged,

a jobb világot festi: odacsepegtet,

de mindkettő nyomból hasonlítható:

mert a festék még mindig a szó.

A bal papíron fut, fehér csatamezőn,

a jobb csak táncol a levegőn,

de egyik sem találja meg a búzát,

a másikból kihulló tér-struktúrát.

A festék feketébb, mint a szavak,

mégis minden szó visszakacag

a bal kéz nem kérdezi, miért,

de a jobb is tett a kettő örömeiért.

Két ujjlenyomat, két világ,

mégis ugyanazok a galériák,

mert a két kéz ugyanazt alkot,

vívják máshogy a szélmalomharcot.

2.

 

Lenyomat 

 

Búzakalász hajlik a szélben,

ujjlenyomat fénylik a réten.

Pipacs, nárcisz, és a tulipán,

közös őbennük a hurrikán.

 

Mindannyiunkba beleoltva,

mind az összes sejtben elszórva,

ugyanolyan mindenhol e nyom,

ami szeretetet elhoz.

 

Ha hiszed, ha nem, benned is van!

Körülleng téged is az illat.

Az Úristen ezt odatette,

megsimított az összes este.

 

Ujjlenyomat rajtad marad,

letörölni, s mosni nem szabad.

Bőrredőidben megülhet a sár,

de ne félj, hívd Jézust, Ő vár!

3. 

Ujjlenyomat

 

Ujjaimban dombok, s hegyek,

utakat, völgyeket ősök vájták bele.

Ha a Földön már nincsenek is,

nyomaik minden érintésemben.