Körmendi Rita: Egy csónak, 1, 3. / Suhzura: 3, 1, 2

 

Körmendi Rita: Egy csónak

1.

Sodródó

A sodródó lélek egy magányos csónak.

Megy, amerre a szél viszi…

Ki van téve viharnak, szónak,

Hogy jobb lesz, talán már nem hiszi!

Mégis megy, kitartón, előre, némán…

Megy, mert a Sors hajtja, üldözi…

Keserűn mosolyog néha egy tréfán,

Feladhatná… De nem, nem teszi!

Megy előre, nem rettenhet vissza!

Megállapodni, tán nincs joga?

Megy, ha tenger csendes és tiszta…

De a vihar sem állítja meg, soha!

Sodródó lélek, lét-vízen egy árnyék.

Távoli partba vetett remény…

Élettel teli, halálos játék,

Egy el sohasem szavalt költemény…

Magányos csónak, egy sodródó lélek.

Magamra ismerek: én vagyok!

Kallódok százfele, kikötni félek,

Mert megijesztenek a holnapok.

2.

 Egy csónak

Csónak ring hűs öböl ölén

száll még emlékei körén...

Csak egy csónak; kopott bárka 

– tintakékre terül árnya.

Útra kész; bár nem ereszti 

horgony-kötél ködbe veszni...

Csak egy csónak; utas nélkül 

– sirály hangra felélénkül...

Vár kikötve idő foglya,

elemekkel még dacolva...

Csak egy csónak; útra készen

– hogy átkeljen minden vészen.

Csak egy csónak; emlékekkel

megrakodva s új tervekkel...

Csak egy elszánt, bátor hajós'...

– s ami álom, lesz majd valós.

3.

Magány

Jöjj vissza hozzám szép szerelem,

Hajtsd a vállamra fáradt fejed.

Ölelj két karoddal szorosan,

Súgd, hogy a mai nap végtelen.

Simogasd meg pár jó szóval lelkem,

Csókkal töröld le a könnyeimet.

Hazudj nekem szüntelen,

Szebb, s boldogabb életet.

Űzd el a nyomasztó magányt,

Arcomra varázsolj mosolyt.

Maradj velem örökre,

Légy nyugtató támaszom.

S ha már itt vagy, soha el ne hagyj,

Kísérd végig szánalmas életem.

Éljünk együtt a napsütésben,

Élvezzük a szépet, amíg lehet.

 

Körmendi Rita: 1.

1.

Hajnali színvarázs a titkos öbölben

Patyolat fehér párnáin ringva

üde fény-mosolyt küld a kelő nap;

eget s tenger vizét áthasítva

kies öbölbe, mint nyílvessző, csap.

Szikár, vén nyírek ívben hajolva

ág-karjaikat előre nyújtják, 

és a köves partba kapaszkodva

a vízfalat fel' – mintha ők fújnák.

Ébredezik a lagúna népe,

álmosan nyújtóznak bokrok és fák.

Hallik már bogarak cirpegése;

víz felé indul sok kagyló és rák.

Lombok sűrűjében fészkek mélyén

sok éhes csőr tátog, csacsog, csipog.

Felmelegedve langyos fény-kévén

madár sereg a víz fölött riog.

A part menti sekély medencében

– mely bölcsője békáknak, halaknak –

kis 'kőteknősök' szélednek széjjel,

és lassan 'anyjuk' után ballagnak...

Körmendi Rita: 3

1.

 

Mélysötétből fény felé baktatok

Magam mögött sok fájdalmat hagyok

A tavasz újító sugara mellém lopakodott

És észrevétlenül magával ragadott

A távolban vár, mitől féltem

S mégis mindig reméltem

A teljesebb én az, kit el kell érnem

Hívogató övény vezet oda, a lélek 

igazi paradicsoma

 

Suhzura 3

1.

Búcsú a tündértől

Magányos tündér, maradék mese…

Emlékké fakuló tiszta hit… 

Találkoztam a szobámban vele,

Örömmel köszöntöttem újra, itt!

Tényleg örültem, hogy újra itt van!

Megsirattam, amikor elhagyott…

Szárnyán a holdfény finoman csillan,

Két szeme boldogan felragyog!

Kicsit, mintha csalódott lenne,

Bennem a gyermeket keresi… 

Kutatom én is a csodákat benne,

De lelkünk egymást már nem leli… 

Pedig én annyira akartam látni!

Most nem szeretném, hogy itt legyen!

Titok volt csupán a jöttére várni, 

Vágyott gyümölcs, ami nem terem.

Isten veled Tündér, a mesének vége.

Szép volt? Talán az, nem tudom…

Rábízom emléked a tavaszi szélre,

Ezúttal örökre búcsúzom…

2.

Átváltozás

 

Szikla peremén, mély erdő ölén,

nyirkos csend a puha köpenyén.

Szárnya fénylik, mint titkos igék,

bábként álmodik, s csak remél még. 

 

Moha tapad rá, gyökér öleli,

szívében a fény feldereng.

Várja a szellőt, súgjon valamit,

hogy merjen repülni, útnak indulni.

 

Benne ég a nap, még fél táncolni,

szárnya alatt reszket álom-háló.

Egy percre még tartja a régi bilincs,

gyönyörű szárnyait lassan bontja ki.

 

S aztán, mint hajnal könnyű csókja,

kibomlik benne a csoda —

egy pillangó, ki csendben született,

szárnyait kitárja, s mindenki csodálja.

3. 

csillámló pillangók

pora száll a szélben

fa szakállán ülve nézem

mesébe illő lepke társaim

 

Suhzura 1.

1.

Köd...

Villanások…

Itt belül…

A fejemben…

Lüktetnek vadul.

Képek…

Melyeket látni vélek,

Hangok,

Miket sosem hallott fülem.

Káprázat…

Csoda, gyönyörűség.

Hazugság,

Csalódás, édes szörnyűség.

Köd,

Mi csak fejemben létezik.

Káoszt okoz,

Alkotni kényszerít.

Sohzura 2

1.

Lila kastély hóesésben,

akárcsak egy üveggömbben.

Olyan mintha két oldalát,

egy nagy sárkány támasztaná.

s egy kiszáradt fa tartaná,

a mesékben sincs szebb talán.

Hófelhők itt zöldnek hatnak,

még több havat szállítanak.

E legendás téli tájnak,

palota a koronája.

Oldalában varázsgomba,

kék pillangó pihen rajta.

2.

A sárkány panasza

Unom már a munkám:

Vidd el a királylányt.

Ijesztgesd naponta,

míg barlangod foglya.

Rostáld meg kérőit,

de végezz hétfőig!

Ha a vej nem lesz jó,

neked lesz borzasztó!

Elég volt, felmondok;

mielőtt megbomlok.

Váltson a királyné,

nagyobb sárkány, mint én.