Vágvölgyi Istvánné: Az ősz árnyalatai, Az emlékezet süllyedő hajója, Vizen, Az öreg kínai / Vágvölgyi Attila: A szellőléptű lány, Ahogy a szellő áthalad, Önarckép mentalevél illatával, Tojás-dal, Őrzöm a napot

 

Vágvölgyi Istvánné: Az ősz árnyalatai

1.

Az ősz árnyalatai

 

Az ősz lassan jön.

Lágy ajkán először játékos szellő,

de mire észbekapnánk,

hideg szélvihar a szó.

 

Az ősz olyan, mint

a fal repedésein bekúszó hideg,

a redőny résein beszűrődő napfény,

a konyhából bekúszó kellemes illat.

 

Az ősz olyan, mint

a homokórán átfolyó homok.

Lassan pergeti színeit a fákra, majd

kényszeríti a színes pompát avarnak.

 

Az ősz lassan jön.

Lopakodva rendezi át a tájat,

s mire észrevesszük, hogy itt van

a tél jön lassan.

2.

az ősz a tavasz ígérete

a nyár az ősz lehelete

az ősz a színek parázsa

és a tél az ősz halála

Vágvölgyi Istvánné:Az emlékezet süllyedő hajója

1.

Vágytalanság tengere

Elbújtam a fény mögött,

türkiz vízrengetegben.

Ott semmi sem működött,

renyhén tovalebegtem.

Tat felem égbe úszott,

acélcicám porrá lett.

Kürtőm jól beszippantott,

árbócom elfeledett.

Érdektelen létezés

gyengíti az elmémet.

Vörösúti tervezés

állít nekem emléket.

Nihil holdja világít,

nem zavar az izzása.

Holnap visszairányít,

vágytalanság forrása.

2.

 Színek tánca

Szaladnak a sárgák a réten,

A kék a fehérrel játszik az égen.

Tovatűnik a zöld egy nyár után,

Fakó lesz a táj vihar után.

Megcsillan az arany a nap derekán,

A lilás volt kedves a hegyek falán.

Színekben pompázik minden mi vár,

Miért szürke, mikor annyira fáj?

Vágvölgyi Istvánné: Vizen

1.

Tudat és tudattalan

 

Fent lángokban áll világom,

lent a mélység ismeretlen.

Gyötrő érzés, de kívánom,

mutasd, mit fent nem érthettem.

 

Régi fájdalmak elmémben

kövületté vált csigaház.

Merülve elzárt emlékben,

tudatom némán elméláz.

 

Mit a lelkem el nem viselt,

mit az eszem fel nem fogott.

Titokban a mélybe préselt,

s tengervízzel elárasztott.

 

Nagy levegő, lemerülök,

mit találok, azt felhozom.

Kibontom és felboncolom

s magamat meggyógyítom.

 

Vágvölgyi Istvánné: Az öreg kínai

1.

Az öreg kínai

Szemeddel keresel,

elméd nem fogja fel,

ember ez, vagy hely?

Van, mit nem nézni,

de látni kell.

Öregnél öregebb,

elmúlás helyett,

a Heng-hegybe 

véste magát

Lin Csi apát.

Vágvölgyi Istvánné: Keleti táj

1.

            Felszáll a pára.

          Szikrázó napra várva

          Élet ébredez.

 

Vágvölgyi Attila: A szellőléptű lány

1.

Szárnyától libbent,

vagy talán szellőtől szállt

át a kert felett

2. 

Érintenélek

Mögém lopódzott árnyék ölel;

karjában sóhajjá válok

s vágyat olt belém,

szorít

amint

szívemben rád találok.

Érintenélek,

de tompa ujjaimmal

reményem harmatfátyolát

átszakítva

a semmit markolom.

Hiába küldted hozzám ölelésed árnyát

én csupán fagyos hiányodat tapinthatom.

Vágvölgyi Attila: Ahogy a szellő áthalad

1.

Ahogy a szellő áthalad

Valami nyugtalanság

és változás van az ég alatt,

ahogy a fűszálak oldalra hajlanak,

ahogy lehullik az ágról

egy elszáradt fehér virág

ahogy a macska által letaposott

ibolya újra megrázza magát

ahogy egy száraz levél

a szél hátán kissé arrébb kerül

ahogy a langyos levegő színe

napfénnyel derül

ahogy a pókhálón hintázik az idő

valami nyugtalanság

valami változás jő.

2.

Ahogy a szellő áthalad

Megyek, akár az ébredő,

kit álma hajt s a gyönge fény,

akit a benső csend, erő

szelíden, féltve, könnyedén

 

emel magasra, vinne még!

De lent, a rengő fák alatt

örök tavaszt mesél az ég,

ahogy a szellő áthalad.

 

Vágvölgyi Attila: Önarckép mentalevél illatával

1.

Önarckép mentalevéllel

A nyitva felejtett ablakon

egy görbe vonal kezemből

kiszállt az almafára

ott pihen a félig korhadt

mégis virágzó ágakon

egy tökéletes ecsetvonás.

Homlokom mögött

háttér a nyári rét

bükkfaerdős reggeli áhítat

szememben egy csillogó hátú

fekete bogárra rácsodálkozás

fülemben idegen világok

félig megértett dallama

- fölrepedt maghéjú száraz világ-

Avarban lelt üres csigaház vagy

frissen tépett menta illatán

tűnődöm

- vajon milyen illatú az örök jelen?-

kószálok, üldögélek, teázom

és mélyeket lélegzem

az alvás eszméletvesztéseiben.

Vágvölgyi Attila: Tojás-dal

1.

Csak adni kérek

Ne tégy mást, csak várj rám,

s ha vársz: megérkezem.

Nem kell pompa, márvány,

elég a csend nekem.

Szólj hozzám e csenddel

és hallgasd sóhajom,

érints meg szemeddel,

s ne fogd le két karom…

Nyiss rést lelked mélyén,

melyen át beférek,

- nem várok semmit én -

csak adni kérek.

2.

Az élet

 

Reményekkel telve vár az élet,

Lelked tánca határoz meg téged.

Sorsodnak könyve, mint érett tojás,

Időről-időre a sötétségbe ránt.

 

Felcsapnak körötted a pokol lángjai,

Nem szűnnek suttogni a gonosz hangjai.

De hallod még azt az édes dallamot,

Mit dúdolnak folyton az égi angyalok.

 

Lám, a fény vezérli egész életed,

Arannyal itatva át legbenső énedet.

Léted élteti mindazt, ami jó,

Mint a fényben csillogó szűz hó.

 

Így az élet felettébb egyszerű,

Csak szeretni kell, ily könnyű.

S ha nem leled lelkednek illatát,

Hallgasd a tojás reményteli dalát.

3.

tojáscsend lebeg

elengedhetetlen kép -

teremtés előtt

Vágvölgyi Attila: Őrzöm a napot

1.

Őrzöm a napot

 

Őrzöm a napot, amely rólad énekelt,

Szirénként vonzott magához oly közel.

Aranyló örvény, mit messziről láttam,

Arany folyó melyben veled szálltam.

 

Őrzöm a napot, amely rólad énekelt,

Letörölte arcomról a könnycseppeket.

Lelkem béklyóit feloldotta,

Egész életemet bearanyozta.